A májusi kormányalakítás óta eltelt néhány hónap elegendő betekintést nyújtott abba, mit is jelent a gyakorlatban a Tisza Párt által ígért „működő és emberséges Magyarország” a nemzetközi piacon. A tizenhat évig tartó, keleti nyitásra és az Európai Unióval való állandó ideológiai-politikai harcra épülő modell után az új kabinet radikális stílusváltást és pragmatikus fordulatot hirdetett. De mekkora mozgástérrel rendelkezik valójában a magyar külgazdaság, és mit mutat az elmúlt időszak mérlege?
A brüsszeli pénzcsapok és a nyugati tőke bizalma
A kormányzat vitathatatlanul legnagyobb korai eredménye az EU-s források zárolásának feloldása volt. Az elindított jogalkotási lépések – köztük az intézményi reformok és az átláthatóság növelése – elegendő garantált lépésnek bizonyultak Brüsszel számára ahhoz, hogy a korábban befagyasztott milliárdos nagyságrendű eurókeretek fokozatosan megnyíljanak.
Ez a lépés azonnali likviditási és bizalmi löketet adott a magyar gazdaságnak. A devizapiacok és a hitelminősítők pozitívan reagáltak az uniós viták rendeződésére, ami érezhetően stabilizálta a forintot és mérsékelte az államadósság finanszírozási költségeit. Ezzel párhuzamosan a nyugat-európai intézményi és privát tőke szemében Magyarország kockázati felára csökkent, ami fokozatosan visszahozta az országot a stabilitást kereső beruházók térképére.
A Keleti Nyitás öröksége: Kína és Oroszország
A külgazdasági stratégia legérzékenyebb pontja a korábbi kormányzat alatt kiépült keleti függőségek kezelése volt. Az új vezetés nem vághatott át minden szálat egyik napról a másikra, és ezt a pragmatizmus jegyében nem is tette meg.
Ugyanakkor egymást erősítő információk szerint nagy a bizonytalanság a gazdaság jelentős részéhez hozzájáruló ázsiai beruházók között, többen fontolgatják a relokációt és a megvalósult, vagy épülés alatt álló beruházások leállítását. Nincs kimondott kormányzati döntés velük kapcsolatban, ez pedig negatívan hat ki a termelésre, a foglalkoztatottakra és a tervezhetőségre.
Ami az energiapolitikát illeti, az ország gáz- és olajfüggősége nem számolható fel néhány hónap alatt, miközben a piacon rendkívüli mértékben nőnek az energiaárak. A tél közeledtével ez különösen kritikus kérdéssé válik, és egyelőre nem látni pontosan, hogy a kormányzat miként tervezi enyhíteni ezt a terhet a lakosság és a vállalkozások számára. Bár a politikai narratíva határozottan nyugat- és NATO-orientált lett, a külgazdaság terén a hangsúly a valós diverzifikáció megkezdésére helyeződött – például a régiós infrastrukturális kapcsolatok és a zöld átállás felgyorsításával –, ám a jelenlegi áremelkedési hullám kezelése azonnali válaszokat követelne meg.
A regionális és agrárérdekek védelme
A külpolitikai és külgazdasági kommunikációban a globális szónoklatokat felváltotta a szomszédsági és regionális fókusz. Érdekes lakmuszpapírnak bizonyult az uniós kereskedelempolitika és az agrárérdekek viszonya.
Egyfelől az Európai Parlamentben a tiszás delegáció sikeresen lépett fel a magyar gazdák védelmében, és hozzájárult a dél-amerikai Mercosur-megállapodás elkaszálásához. Másfelől viszont komoly belpolitikai és gazdasági feszültséget szült, hogy a korábbi veszélyhelyzeti importtilalmak kivezetésével szinte automatikusan utat engedtek az olcsó, ellenőrizetlen és adott esetben GMO-tartalmú ukrán gabona beáramlásának. Ez a felemás eredmény rávilágított arra a kettősségre, amely az Európai Unió elvárásainak való megfelelés és a hazai agrárpiac védelme között feszül, megmutatva, hogy a brüsszeli igazodás nem mindig találkozik a magyar gazdálkodók közvetlen érdekeivel.
Összegzés
Az elmúlt hónapok tapasztalata azt mutatja, hogy a magyar külgazdaságban lezárult a látványos külpolitikai különutasság korszaka. A Tisza-kormány sikeresen használta ki az intézményi bizalom helyreállításából fakadó előnyöket, ami rövid távon szükséges volt a gazdasági mozgástér visszaszerzéséhez.
A valódi vizsga azonban most következik: sikerül-e a nyugati tőkebeáramlást és az uniós forrásokat olyan szerkezetváltásra fordítani, amely csökkenti a kiszolgáltatottságot, vagy a magyar gazdaság továbbra is a keleti beruházók bizonytalansága, az agrárpiaci elköteleződések kényszerpályái és a növekvő energiaárak szorításában marad? A nyári kezdés ígéretes volt, de az alapvető struktúrák átalakítása és a téli energiabiztonság megteremtése még jelentős kihívások elé állítja a kabinetet.